Sokan nem is sejtik, hogy a meglévő szabályzat nem igazán felel meg az adott követelményeknek. Ez azért gond, mert, ha bármilyen baj bekövetkezne, és esetleg a munkáltatót vonnák felelősségre, nem lenne egyértelmű az ügy, aminek lezárása hosszú évekbe is telhet.
Milyen jellemző hibák fordulhatnak elő a munkavédelmi szabályzatban?
1. A szabályzat nehezen értelmezhető, bonyolult megfogalmazású
Mindig világosan, egyértelműen kell fogalmazni a munkavédelmi előírásban, mert ellenkező esetben a dolgozók nem fogják érteni a szöveget, így pedig nem is tudják betartani a szabályokat.
Ezt a problémát úgy lehet meggátolni, ha közérthető nyelvet használnak a megfogalmazás során és rövid, tömör mondatokat alkalmaznak.
2. Az előírásban nincs konkrét cselekvési terv
Ha a szabályzat kizárólag általános dolgokat fogalmaz meg a munkavédelemmel kapcsolatban, az nem tud konkrét útmutatást biztosítani a dolgozóknak, emiatt nem is fogják tudni, hogy mit kell cselekedniük a vészhelyzet során.
A szabályzat elkészítése során arra kell törekedni, hogy fel legyenek tüntetve a konkrét lépések, illetve a felelős személyeket is ki kell jelölni, akik baj esetén azonnal cselekedni fognak.
3. A szabályzat eltér a valós munkakörülményektől
Talán ez az egyik legkockázatosabb hiba a munkavédelmi szabályzatoknál. Ha a leírt eszközök, eljárások nem felelnek meg a munkavégzéskor felmerülő kihívásoknak, az a dolgozók biztonságát veszélyeztetheti.
A megoldás ilyenkor az, hogy a felelősök időt, energiát fordítsanak a gyakori felülvizsgálatra és frissítésre, ezáltal a szabályzat is naprakész tud lenni, ami akár súlyos baleseteket is megelőzhet.
A munkavédelmi szabályzatot a cégek számára is el tudjuk készíteni, a legszigorúbb szakmai követelmények figyelembevételével.
Bővebb információkért vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!