Minden, amit a tűzvédelmi szabályzat készítés kapcsán tudni érdemes

tűzvédelmi szabályzat készítés

Teljes körű szolgáltatás keretein belül, kedvező áron vállaljuk tűzvédelmi szabályzat készítését. Bízza ránk a feladatot Ön is, csapatunk mindenben segít! 

A tűzvédelem rendkívül fontos feladat minden téren, hiszen a megelőzésre kell törekedni. Vannak olyan esetek, amikor kötelezően létre kell hozni egy tűzvédelmi szabályzatot, melynek hiányában egy esetleges ellenőrzéskor a hatóság bírságot szabhat ki. Nézzük egy kicsit bővebben, hogy mi mindent érdemes, illetve kell tudni a tűzvédelmi szabályzat készítéséről! 

A törvény úgy szól, hogy  tűzvédelmi szabályzatot akkor kell készíteni, ha a cégnél a munkavégzésben részt vevő családtagokkal együtt ötnél több munkavállalót foglalkoztat; vagy az általuk üzemeltetett, bérelt épületrész, épület területén található olyan helyiség, amelynek a legnagyobb befogadóképessége nagyobb, mint 50 fő; illetve kereskedelmi szálláshelyet üzemeltet

Fontos azonban, hogy nem elég a szabályzat elkészítése, ugyanis a fent felsoroltak kötelesek gondoskodni róla, hogy munkavállalóik az abban foglaltakat megismerjék és betartsák, illetve, hogy a jogszabályokban meghatározott tűzvédelmi előírások szerint végezzék a tevékenységüket. 

Szem előtt kell tartani továbbá, hogy a munkáltató köteles gondoskodni a munkavállalói, valamint a munkavégzésben részt vevő családtagjai évenként történő tűzvédelmi oktatásáról, a munkakörükkel, tevékenységükkel kapcsolatos tűzvédelmi ismeretek elsajátításáról, valamint a tűz esetén végzendő feladatok megismeréséről. Olyan munkavállaló, illetve családtag, aki a fenti ismeretekkel nem rendelkezik, nem foglalkoztatható. 

Cégünk teljes körű szolgáltatással áll az olyan cégek rendelkezésére, amelyek szeretnék profi csapatra bízni a tűzvédelmi szabályzat készítését, de igény esetén az ezzel kapcsolatos oktatás lebonyolítását is vállaljuk. A részletekért érdemes felkeresni minket a megadott elérhetőségeinken

Amennyiben az Ön érdeklődését is felkeltettük, forduljon hozzánk bizalommal, és vegye igénybe szolgáltatásunkat!